Ügyfelem sok év után külföldről hazatelepülő komoly szakember. Még jóval a költözés előtt megvásárolt egy lakást, azzal a szándékkal, hogy átalakítja, felújítja. 

A felújítással megbízott generálkivitelező azonban a munka tervezett megkezdése előtt egy héttel elállt a szerződéstől, a költözés napja pedig közeledett. Ekkor keresett meg engem az úr, tudok-e ebben a helyzetben segíteni?

Tudtam.

Felmértem a lakást. Azonnal feltűnt, hogy a korábbi felmérési terv nem pontos. Az étkező és a konyha egybenyitása nem lehetséges, mivel pont itt egy teherbíró funkciójú külső fal folytatódik belül. (Ezt a tényt azért statikus mérnökkel is megtámogattam.)

Kiderült továbbá, hogy a környék legnagyobb építőanyag áruházában ingyenesen megtervezett csodálatos fürdőszobaterv (ami nem mellesleg egy nagyon komoly összegű csempe- és szanitervásárlás alapja volt) használhatatlan. Az áruház tervezője is a hiányos alaprajzból dolgozott, nem vette figyelembe, hogy a házban a vezetékek egy kijelölt helyen futnak fel az emeletek között, vagyis strang van ott, ahová ő zuhanyfülkét álmodott.

Mentettem a menthetőt, a felmérés után a megvásárolt termékek egy részét felhasználva, kiegészítve újakkal megterveztem a lakás helyiségeit, felügyeltem a kivitelezést és végül átadtam a tulajdonosnak, aki boldogan nyugtázta, hogy lett egy új magyarországi otthona.

Két nagyon komoly tanulsága van ennek a munkának:

  • Ha nem vagyunk szakmabeliek, már a vásárlás előtt mutassuk meg a kiszemelt ingatlant olyannak, aki meg tudja ítélni az átalakítás esélyeit. Ez lehet építész, statikus, lakberendező is.
  • Soha ne fogadjunk el olyan akár ingyenesen vagy díjazásért elkészített tervet, amelyet nem előzött meg helyszíni felmérés. A kockás papírra felrajzolt méretek ugyanis nem tartalmazhatnak fontos információkat, amelyek lehetetlenné teszik a kivitelezést.
A használhatatlan de szép terv
Látványnak nem rossz, kár, hogy mehet a kukába.
Alaprajz a valós méretekkel.
Az új elképzelés.
Bontás előtt.
Bontás után.
Az a bizonyos strang.
Beton minden, a csövek a kád alá férnek.
Alakul a burkolat.
A strang szép ajtót kapott.
…de hozzáférhető.
Kész a fürdő.
Profi fotón a mű.